#Szputnyik V

Már a GUM áruházban is oltják a moszkvaiakat a Szputnyik V-vel – videó
 

Már a GUM áruházban is oltják a moszkvaiakat a Szputnyik V-vel – videó

A színházak, klubok és éttermek is kinyitottak már Moszkvában, pedig az orosz fővárosban haltak meg a legtöbben a koronavírus-járvány miatt. A helyi vezetés a Szputnyik V vakcinára alapoz, az oltóanyagot minden moszkvai számára elérhetővé tették. A hatóságok 4 millió beoltott emberről beszélnek, független szakértők szerint viszont kozmetikázták a számokat, és korai a lazítás. A Deutsche Welle riportja.

hvg.hu hvg.hu

 

"Nincs az a kínai vakcina, ami nagyobb rizikót jelentene, mint a vírus okozta betegség"

Erős az ellenérzés a kínai Sinopharm vakcinával szemben, amellyel a héten oltanak be több mint 200 ezer embert Magyarországon. Nincsenek például arra vonatkozó tömeges eredmények, hogy a 60 évesnél idősebbeknél mennyire hatásos, itthon mégis őket oltják vele. Mennyire biztonságos ez így számukra? Hogyan viselkedjen az, akit már beoltottak? Mennyire hiányzik az OGYÉI vizsgálat, illetve mire elég az NNK-é? Erről kérdeztük Falus András Széchenyi-díjas immunológust, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját.

Windisch Judit Windisch Judit














Világot hódítana Oroszország a Szputnyikkal, de épp úgy akadozik a szállítás, mint a nyugati oltásoknál
 

Világot hódítana Oroszország a Szputnyikkal, de épp úgy akadozik a szállítás, mint a nyugati oltásoknál

Az orosz diplomácia kihasználja, hogy akadozik a nyugati vakcinák gyártása és világszerte kilincselnek a saját termékükkel. Az egyetlen problémát jelenleg az jelentheti, hogy túl sok helyre ígérkeznek el, így nem lesz elég kapacitás mindent időben teljesíteni, vagyis épp olyan akadozással kell számolni. Ez látszik Magyarországon is: Szijjártó Péter erre a hónapra 600 ezer dózist ígért, ehelyett egyelőre 40 ezer érkezett.